Partnereim a Pénzmesék akciójában – Papszt Kriszta

Ez a tartalom nem elérhető.
Légyszi, engedélyezd a sütiket a böngésződben a megtekintéshez.

Krisztát már jó ideje ismerem. És bármilyen meglepő, először konkurenciaként kezdtük el messziről figyelgetni egymás munkáját. Aztán rájöttünk, hogy a kettő minőségében mindig több, mint az egy meg egy, ezért már kezdő vállalkozó koromban is együttműködtünk. Aztán így maradtunk. Mostanra elmondhatom, hogy egyike a kevés számú barátaimnak. Mármint az igazi barátaimnak. Ezért is örültem különösen, amikor a Pénzmesék akciójához lelkesen csatlakozott.

Papszt Kriszta nem az átlag pénzügyi tanácsadó. És messze nem az a pénzügyi tanácsadó, aki a közvélemény fejében él. Krisztát érdekli a saját szakmája, ezért látom mindig a Facebookon, hogy hol az egyik képzésről, hol a másikról jelentkezik be. Csakhogy Krisztát nemcsak a asaját szakmája érdekli: ő ezt hivatásának tekinti. Miért? Mert az ember is érdekli, aki szemben ül vele… Hogy jobban megismerhesd őt is, és azt is, amiben Neked a legtöbbet tud segíteni, valamint azt, hogy miért csatlakozott a Pénzmesék akciós csapatához, azt elmeséli ő maga.

 

Papszt Kriszta pénzügyi tanácsadó, aki szintén csatlakozott a Pénzmesék akciójához.
foto: Facebook

Hello!

Ha még nem találkoztunk Papszt Kriszta vagyok, mindennapi pénzügyekkel, öngondoskodással, megtakarítással, befektetéssel kapcsolatban adok tanácsokat, s tanítok anyagi biztonságra vágyó, hétköznapi embereknek.

Pedagógiai és nemzetközi banki tanácsadói diplomával, több szakmai végzettséggel, 20 éves banki szakmai tapasztalattal célom, hogy a lehető legtöbb magyar családnak segítsek abban, hogy tudatosan tervezzék pénzügyeiket, felismerve, hogy a megfelelő időben meghozott helyes pénzügyi döntéseikkel alapvetően befolyásolhatják saját és gyermekeik jövőjét.

Célom, hogy ügyfeleim megfelelő időben hozzanak felelős pénzügyi döntéseket biztos holnapjuk megteremtése érdekében. Minőségi szolgáltatásokat és különleges, egyénekre, családokra szabott megoldásokat mutatok ügyfelemnek, hogy életcéljaikat megvalósíthassák.

Hiszem, hogy csak akkor élhetünk egészségesen, ha harmóniában vagyunk saját magunkkal és a világgal. Abban segítek ügyfeleim, hogy  – a tudatos pénzügyi tervezés és  döntések segítségével – megtalálják, kialakítsák  és fenntartsák ezt a  harmóniát az életükben.

Küldetésem a magyar családokban a pénzügyi kultúra fejlesztése és megszilárdítása.

Életünket nem csak az befolyásolja, hogyan; hanem az is, mikor döntünk az életünket meghatározó kérdésekről. A pénzügyek területén nélkülözhetetlen, hogy a helyes döntést a megfelelő időben, minőségi és megbízható információk alapján hozzuk meg.

Az idő pénz! Ez különösen igaz akkor, ha megtakarítási céljainkat :

  • a családi vésztartalékok képzését,
  • saját otthonunk megvásárlását,
  • gyermekeink biztonságának megteremtését, vagy a
  • nyugdíjunk biztosítását szeretnénk megvalósítani.

“A gazdagsághoz vezető út, ha úgy kívánod, olyan sima lehet, mint a piacra vivő út. Főleg két szón múlik: szorgalom és takarékosság. Ez azt jelenti, soha ne vesztegess se időt se pénzt, hanem mindkettőt a legjobban használd föl.”  

– Benjamin Franklin

Minél korábban kezdünk el tudatosan megtakarítani s megtakarításainkat befektetni, annál kevesebb lemondással érhetjük el a kitűzött céljainkat. A helyes, tudatos pénzkezelésre, a megtakarítás képességére, és a befektetés “tudományára” meg kell tanítani a gyerekeket is. Ezért csatlakoztam Csillához és támogatom a Pénzmeséket.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*