Adakozás – tanítsam rá, ne tanítsam rá a gyereket?

Adakozás - de ésszel!

Az adakozás – még ha áttételes módon is, de – már a két héttel ezelőtti bejegyzésemben is szerepelt. (Emlékszel? Abban a posztban, amelyik arról szólt, hogy egy élelmes tanítónéni saját “házi pénzt” vezetett be, és milyen nagyszerű eredményeket ért már el eddig is egy jellemzően hátrányos helyzetű gyerekekből álló osztályban.) Én pedig éppen a héten kaptam meg sokadjára a kérdést, hogy érdemes-e egy ovist-kisiskolást rászoktatni az adakozásra. Szerintem érdemes. De csak ésszel.

Adakozás – most akkor mi van?

 

Az adakozás az a tevékenység, amely arra irányul, hogy megosszam azt, amim van, másokkal, akik valamilyen szempontból rosszabb helyzetben vannak nálam. Ha ezt a meghatározást elfogadjuk, adakozasakkor az adakozás messze nem csak a pénzről szól. Hiszen adományozhatok

  • pénzt
  • időt
  • figyelmet
  • munkát
  • megunt és/vagy feleslegessé vált tárgyakat.

És ezt bizony meg kell tanulni a kisgyereknek, mert ezek zömét később felnőttként maga is gyakorolni fogja. És meg is lehet neki tanítani, hiszen szülőként, pedagógusként mi adjuk a példát erre a gyereknek:

  • pénzzel támogatjuk az óvodát, iskolát a következő jótékonysági bálon, vásáron
  • (SZMK-s) szülőként, pedagógusként sok mindent elintézünk, amire az ovinak, sulinak, vagy más közösségnek szüksége van
  • odafigyelünk a gyerekre, észre vesszük, ha valami baja van, és figyelmesen meg is hallgatjuk
  • munkásgöncöt húzunk, és beállunk kifesteni a csoportszobát, osztálytermet függetlenül attól, hogy szülők és/vagy pedagógusok vagyunk-e, de én ide sorolom azt is, amikor otthon elvégezzük a házimunka ránk eső részét, hogy ne egyedül anyu küzdjön mindennel (még akkor is, ha ez esetleg csak a szemétlevitelre korlátozódik)
  • részt veszünk a jótékonysági könyv-, ruha- vagy bármilyen gyűjtésen…

Ez csak néhány példa volt az adakozás széles területének bemutatására, de azt jól tükrözi, hogy

  • az adakozás sokkal hétköznapibb dolog, mint azt sokan feltételezik
  • a gyerek számára is látható, tehát valószínűleg előbb-utóbb kérdezősködni is fog róla
  • vannak szabályai, amelyeket nem árt, ha tisztába teszünk a gyerek fejében…

Az adakozás szabályai

 

Az adakozás nemes dolog, de vannak szabályai is, amelyek egyrészt megkönnyítik az életünkbe történő beillesztését, másrészt vigyáznak is arra, hogy mindenki számára a legjobb eredményt hozza a dolog:

  1. az adakozás tervezett dolog kell, hogy legyen – igen, mindenféle adakozás, még az is, ha a gyerekre bízok valami házimelót magam helyett. Abban az értelemben legalábbis mindenképpen tervezettnek kell lennie, hogy bele kell férnie a keretbe – akár pénzügyileg, akár időben, akár a képességeimet illetően.
  2. az adakozás önkéntes – ez a lényege. Persze elvárást lehet közvetíteni a gyerek felé. Ha a családban az a szabály, hogy márpedig mindenki kiveszi a részét házimunkából; ha a suliban az a norma, hogy a megszerzett lyukas garasainkon néha örömet szerzünk egy-egy játékórával az egész osztálynak; ha a tágabb közösségben azt látja a gyerek, hogy összefognak a szerencsétlenebb sorsúak kedvéért, és gyűjtenek pl. a betegségben elhunyt édesanya családjának, vagy felajánlásokat tesznek, akkor az lesz számára a természetes, és idővel belülről jövő késztetésként, saját motivációként éli meg ezeket.
  3. az adakozás jó dolog, de csak ésszel – láttam már olyan jó érzésű embert, aki szó szerint az utolsó ingét is odaadta másoknak, mert valósággal lelkiismeretfurdalása volt amiatt, hogy neki többje van, mint a szerencsétlenebb sorsúaknak. A gyerekek, amíg kicsit, őszinte együttérzéssel képesek mások rossz sorsa felé fordulni. De ha csak azt vesszük, hogy sok esetben önként megosztja azt vadidegen gyerekekkel is azt, amije van, pl. a játékát, vagy a sütijét, akkor talán érthető, hogy miért mondom azt, hogy kellenek a gyerek számára az adakozás tekintetében is a világos, betartható, átlátható szabályok. Adakozni ugyanis csak addig tudok, amíg van miből – ergo vigyáznom kell arra, hogy olyan helyzetben maradjak, hogy megtehessem, hogy adakozom. Ez az, amit a gyereknek is meg kell tanítanom: először a magam dolgait kell rendbe tennem és rendben tartanom, aztán jöhetnek mások dolgai. Ez nem önzés, hanem ésszerűség. (Ha én is egyike leszek a koldusoknak, akkor már én is csak a segítségre szorulók számát növelem, nem pedig azokét, akik segíthetnének.)

+1. az adakozás felelősség – a 3. pontból adódik is a +1. szabály: az, hogy adakozhatok, felelősséget és felelősségvállalást jelent. Mégpedig felelősséget magamért, a saját és a családom jólétéért, és felelősségvállalást mások boldogulásáért. Ehhez persze még egy ilyen kisgyerek nem elég érett, hogy így megértse, de az őt körülvevő felnőttek viselkedése jó mintát adhat a számára anélkül is, hogy teljesen átlátná a dolgok működését. Később persze, ha nagyobb lesz, és elbeszélgetsz vele, akkor meg is fogja érteni a miérteket. Addigra viszont már jól beágyazott lesz a viselkedési és gondolkodási séma az adakozásról.

 

 

Napfényes jókedvet, jólétet! 

🙂 Csilla 🙂 

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*