Pénzügyi játszóház – érdekel?

Pénzügyi játszóház
Kép: Szülők Háza

Valami készül a pénzügyi játszóház ügyében. 

Pénzügyi játszóház – érdekel? 

 

Úgy néz ki, hogy országjáró “road-show” lesz a pénzügyi játszóházból. (Meg lehet, hogy másból is. 😉 Majd meglátjuk.) Az már szinte biztos, hogy a megyeszékhelyekre így már el fogok jutni én is, a pénzügyi játszóház is, meg ezzel együtt a Pénzmesék is. Hogy milyen más városokba tudok még majd eljutni, az még egyeztetés kérdése.

Miért?

Mert megkértem egy nagyon kedves ismerősömet, Gellén Nórát, aki nem mellesleg az imami-hálózat megálmodója, hogy legyen segítségemre a pénzügyi játszóház országjárásában. Ha minden jól

Pénzügyi játszóház
Kép: Szülők Háza

megy, akkor november végén már meglesz az első ilyen alkalom. Természetesen amint összeáll a menetrend, felteszem ide az weboldalra is, hogy mindenki időben értesüljön, és ott tudjon lenni, amikor éppen a környéken járok.

Pénzügyi játszóház – jól hangzik, de kinek? 

 

Ugyanannak a korosztálynak, akiknek a Pénzmeséket is írtam. Vagyis elsősorban nagycsoportos-elsős gyerekeknek, de volt már a pénzügyi játszóházban középsős és negyedikes gyerkőc is, és ők is jól érezték magukat. A játszóház azért jó, mert

  1. a gyerekek jól érzik magukat, hiszen énekelnek, játszanak, mondókáznak, mesét olvasunk, bábozunk
  2. a gyerekeknek olyan készségeit, képességeit fejlesztem, amelyek később a pénzügyi intelligencia csiszolásakor is hasznosak
  3. a szülők a pénzügyi játszóház végén kérdezhetnek a saját gyermekeiket érintő problémákról, amelyekre ingyenes tanácsadás keretében azonnal alkalmazható javaslatokat, ötleteket kapnak tőlem
  4. a pénzügyi játszóház és a kérdezz-felelek után megvásárolhatják a Pénzmeséket, vagy esetleg a szerzői csomagok egyikét is.

 

Készüljetek, játsszatok, és érezzétek jól Magatokat!

Napfényes jó(l)létet! 

🙂 Csilla 🙂 

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*